A köznevelésben a gyermekek, tanulók tanuláshoz való joga az első. Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy a köznevelési intézményben megkapja a törvények által előírt oktatást, nevelést – közölte a Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. A közleményben úgy fogalmaztak: az állam feladata, hogy a gyermekek tanuláshoz való jogát érvényesítse és biztosítsa az oktatás-nevelés zavartalanságát.
Magyarországon a jogszerűen tervezett és végrehajtott – előre bejelentett, elégséges szolgáltatást biztosító – sztrájk és a munkaidőn kívül szervezett demonstráció a véleménynyilvánítás elfogadott, következmények nélküli formái – hangsúlyozták.
A tárca közleménye szerint
egyes köznevelési intézményekben azonban jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti.
Az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg – hívták fel a figyelmet a közleményben.
A munkáltató a jelenleg hatályos jogszabály alapján is rendkívüli felmondásra jogosult abban az esetben, ha a pedagógus kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi.
Azt írták: a rendeletmódosítás nagyobb mozgásteret teremt a munkáltató számára a köznevelési intézmények zavartalan működése, a gyermekek oktatásának biztosítása érdekében.
A módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen – emelték ki.
Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele.
Jelezték: „a módosítás egyben a munkavállalónak is lehetőséget ad arra, hogy a tanév végéig tanítsa a rá bízott gyerekeket”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)