Varga Mihály parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: nem folytatják a fiatalok hazahozatalát célzó programot. A Gyere haza fiatal projektre százmillió forintot költöttek el - ám alig 105 külföldre ment magyar munkavállalót tudtak hazacsábítani.
A kormány múlt pénteken véglegesítette a hároméves autóbuszgyártás-fejlesztési programot, a harmadik év végére a jelenlegi évi 150-200 helyett több mint ezer buszt kell gyártani, és a stratégiát végigvivő testületben a főváros képviselője is helyet kap.
A miniszter ezúttal is megerősítette, hogy idén nem terveznek komolyabb devizakötvény-kibocsátást, legfeljebb adósságkiváltás céljából.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető