Papp László elmondta: a kártya kiváltásának egyetlen feltétele, hogy a tulajdonosa állandó debreceni lakcímmel rendelkezzen. Elsőként három városi cégnél - a DKV helyi közlekedési vállalatnál, a nagyerdei állatkertben és vidámparkban, valamint a júniusban nyitó nagyerdei strandon - használható fel a kártya, de később bővül a felhasználói kör.
A Debrecen-városkártya az országban egyedülállóan személyazonosításra is alkalmas lehet, mert a Belügyminisztérium informatikai hátterére támaszkodik - jelezte a polgármester.
Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára azt mondta, az országban Debrecenben sikerült először megvalósítani olyan városkártyát, amely a legkorszerűbb technológiát ötvözi a hozzákapcsolt szolgáltatásokkal. Ezt a megoldást az ország többi városának is ajánlani fogják - idézi az MTI.
Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere rámutatott: egyszerű kedvezménykártyát már régen bevezethettek volna, ez azonban sokkal több annál, egyfajta identitáskártya is. A szolgáltatók körét a jövőben turisztikai, vendéglátó- és kereskedelmi cégekkel is bővíteni fogják - fűzte hozzá.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el