A közlemény szerint Aradszki András a máltai találkozón hangsúlyozta, Magyarország nem ért egyet az irányelv tervezett módosításával, amely - az Európai Tanács 2014. októberi következtetéseire alapozva - 27-ről 30 százalékra emelné a 2030-as európai energiahatékonysági célértéket - írja az MTI.
Az államtitkár a jelenlegi érték későbbi felülvizsgálatát javasolta, tekintettel arra, hogy a korai módosítás jelentős, be nem tervezett többletköltséget róna a tagállamokra. Lényeges szempontnak nevezte, hogy hiányzik az új energiahatékonysági szakpolitikák eredményességének elemzése is, ezért csak a jó gyakorlatok összegzésével és a tudásmegosztással lehet és indokolt továbblépni.
Kapcsolódó
Emlékeztetett, hogy az üvegházhatású-gázok 2030-ig elérendő 40 százalékos kibocsátás-csökkentési céljának teljesülése önmagában számottevő energiahatékonyság-javulást von maga után, és ezzel együtt előrehaladást igényel a megújuló energiák alkalmazásában is. Nagy kihívást jelent a tagállamoknak az irányelv-tervezet másik rendelkezése is, ami legalább évi 1,5 százalékos energiahatékonyság-növelést írna elő a végső felhasználóknál - hívta fel a figyelmet Aradszki András.
A közösségi célok eléréséhez a tagállamok számára nélkülözhetetlen a további pénzügyi támogatások megléte - tette hozzá.
Magyarország ugyanakkor támogatja az elnökség 1,4 százalékos energiamegtakarítási kötelezettségre irányuló kompromisszumos javaslatát, amely megfelelő rugalmasságot adna a tagállamoknak az energiahatékonysági céljaik meghatározásához - közölték.
A találkozón a tagállamok az energiahatékonyságról szóló irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot vitatták meg, amely a tavaly novemberben közzétett, tiszta energiát minden európainak jogszabálycsomag részét képezi. A visegrádi országok (V4) tagállamai a tanácskozáson egyetértettek abban, hogy az energiahatékonyság fokozásában továbbra is csak nem kötelező uniós célérték lehet támogatható, emellett megfelelő kereteket és lehetőséget kell biztosítani a kapcsolódó nemzeti programok eredményes megvalósításához - írták.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban