Az MNB tájékoztatása szerint az osztalék a GDP mintegy 0,15 százalékával mérsékli a hiányt. A jegybank igazgatósága ugyanis a korábbi évek nyereségének, illetve a 2015-ös eredmény egy részének eredménytartalékba helyezésével úgy ítélte meg, hogy az eredménytartalék állománya elérte azt a szintet, amely lehetőséget biztosít az osztalék kifizetéséről szóló döntésre.
Az elnök részletesen beszélt a lapnak a nemzeti bank által létrehozott alapítványokkal kapcsolatos botrányról is. Matolcsy választ adott a bírálatokra, köztük arra is: összeférhetetlennek tartja-e, hogy családtagjai és barátai is a Pallas Athéné alapítványok kuratóriumi tagjai. Kiderült, mit gondol arról, hogy a fia is részesült a Növekedési hitelprogram forrásaiból.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót