A 47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából 7000 négyzetméteres üzem felépítésével ugyanis 450 új munkahely jön létre.
Szijjártó kiemelte, hogy a projekt két új rekordhoz is hozzásegítheti idén a magyar gazdaságot. Egyrészt az ország nagyon közel került ahhoz a korábbi tervhez, hogy az autóipar termelési értéke, miután 2021 első felében 31 százalékkal nőtt, az év végére meghaladja a 10 ezer milliárd forintot. Másrészt a magyar-német kereskedelmi forgalom is minden idők legmagasabb eredményét mutathatja majd fel, miután volumene az idei év első öt hónapjában 22 százalékkal emelkedett. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország exportjának körülbelül egynegyede Németországba irányul.
Szijjártó Péter elmondta, a kormány célja, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, ebben az esetben ugyanis az állam a jövő év elején visszafizeti a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.
A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy beszállító vállalatok olyan tömege települt az utóbbi években Debrecenbe, hogy a város mára egyértelműen a magyar autóipar egyik fellegvára lett. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy a kormány a következő két évben mintegy 100 milliárd forint fejlesztési forrást fordít arra, hogy olyan infrastruktúrát teremtsenek Debrecenben, amely megfelelő alapot tud adni a további beruházásokhoz is.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon