Ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A Smartfield Kutatóközpont 135 munkahelyének többségére kutatókat, mérnököket, technológusokat várnak - mondta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a pénteki sajtóbejáráson az MTI beszámolója szerint.
A beruházás annak bizonyítéka, hogy az önvezető és elektromos autókkal folytatott vizsgálatokra szánt járműipari tesztpálya hatással van Zalaegerszeg gazdaságfejlesztésére, a kutatás-fejlesztési tevékenység erősödésére - mondta a polgármester.
A 265 hektáros pálya mellett közvetlenül 10 hektáros területen épül a jelenleg két épületrészből álló központ. A telek szomszédságában még 65 hektárnyi fejlesztési terület van, de már most jelentős a bel- és a külföldi érdeklődés - tette hozzá Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosa. A kutatóközpontra az egyetemek részéről is igény mutatkozik, több országból is érkeztek megkeresések.
A mintegy 700 millió forintos beruházással megvalósuló kutatóközpontot a piaci igény hozta létre, a tesztpályán ugyanis nem tud mindenki egyszerre tevékenykedni. A Smartfield Kutatóközpontot az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el - sorolta Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője. A 2000 négyzetméteres, két szárnyból álló, csonka piramist formáló háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat, illetve műhelyeket alakítanak ki, majd adnak bérbe, de az eddigi megkeresésesek alapján már most kevésnek tűnik a hely - jelezte az ügyvezető.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki