Karácsony Gergely az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülése után úgy fogalmazott, "ma nem sikerült győzelmet aratni", mert a bizottság fideszes tagjai nem támogatták a klímavészhelyzet kihirdetésére vonatkozó javaslatokat.
Felidézte, az önkormányzati választások előtt a magyarországi civil szervezetek megfogalmaztak egy ajánlást, amelynek első pontja volt a klímavészhelyzet kihirdetése; Karácsony Gergely ezt programjában vállalta. Ez a döntés annak a felismerése, hogy már nem klímavédelemről, hanem klímavészhelyzetről kell beszélni; ez a lépés Európában nem egyedülálló, ugyanis korábban már Krakkóban és Varsóban is klímavészhelyzetet hirdettek - mondta.
Karácsony Gergely közölte, a fővárosi önkormányzat elkötelezett abban, hogy olyan politikát valósítson meg, amely a klímaváltozást kiemelten kezeli. Erre szolgált például a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes kinevezése, Dorosz Dávid személyében. Szerinte helyes lépés lenne, ha a magyar kormányzati struktúrában is helyet kapna klímavédelemért felelős minisztérium. Megjegyezte, a bizottság keddi ülésén a fideszes képviselők az erre irányuló ellenzéki javaslatokat sem támogatták.
Schmuck Erzsébet (LMP), a bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottsági ülésre Karácsony Gergely mellett Orbán Viktor miniszterelnököt is meghívták, a kormányfő azonban hivatali elfoglaltságaira hivatkozva távolmaradt.
Mi lesz az atlétikai világbajnoksággal?
A főpolgármestert kérdezték a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatáról. Gulyás Gergely közlése szerint a kormány üdvözli, hogy Csepel után Ferencváros képviselő-testülete is támogatja az atlétikai világbajnokság 2023-as budapesti megrendezését. A két grémium egyirányú állásfoglalása biztosítja a szükséges támogatást, amely a világbajnokság megrendezéséhez feltétlenül szükséges - fűzte hozzá.
Karácsony Gergely válaszában közölte, ez a bejelentés részben azt jelenti, hogy a kormány elfogadta a főváros feltételeit, amelyeket hétfőn hoztak nyilvánosságra, részben pedig azt, hogy Gulyás Gergely ellentmond Orbán Viktor miniszterelnöknek, hiszen a kormányfő azt mondta, hogy "a kormány megvárja a Fővárosi Közgyűlés döntését az atlétikai világbajnokság kapcsán".
Az ügyben a Fővárosi Közgyűlés szerdán fog dönteni, partneri viszony kialakítására törekszenek a főváros és a kormány között, "olyan dolgot kérünk, amit nem magunknak kérünk, hanem a budapestieknek" - mondta a városvezető, majd hozzátette "nyitott vagyok az együttműködésre a kormánnyal".
Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, a budapesti Katona József Színház vezetői helyesen jártak el, amikor Gothár Péter ügyéről tájékoztatták a közvéleményt, "szerintem hibát követtek el, amikor első lépésben nem hozták nyilvánosságra az erőszaktevő személyét", de szerencsére ezt a közvélemény nem sokkal később megoldotta. Örömét fejezte ki, hogy a színház kidolgozott egy olyan áldozatvédelmi programot, amely lehetővé teszi, hogy az ilyen jellegű ügyek ne sikkadjanak el. Közölte, megkért minden fővárosi céget és intézményt, hogy alakítsanak ki hasonló protokollt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba