A 2016-ban indult fejlesztés keretében 22 kiemelt hulladékgazdálkodást végző közszolgáltatót hoznak létre, ami biztosítja az egységes szakmai színvonalat - mondta Szabó Zsolt.
Ez azért is fontos, mert az Európai Unió 2020-ra a szelektíven gyűjtött hulladék 50 százalékos újrahasznosítását írja elő, ez az arány az azt követő években 65, majd 75 százalékra nő - tette hozzá a politikus.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el