A Miniszterelnökség az állami támogatások felhasználásának törvényességét és célszerűségét ellenőrizné abban a vizsgálatban, amelyet a kancelláriaminisztérium Ungár Péter LMP-s politikus jelzésére indít.
Az ügyben korábban Ungár írásbeli kérdéssel fordult Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Ebben emlékeztetett, hogy sajtóhírek szerint a tudásközpont vezetése közpénzből járja a világ luxusszállodáit, így számolja el magáncélú kadásait. Közben pedig rendszeresek a munkavállalói bérelmaradások - olvasható a hvg.hu-n.
Kapcsolódó
Korábban a Direkt36 is írt arról, hogy eddig több mint 4 milliárd forint közpénzzel támogatta az Orbán-kormány a szervezetet, melyet a havi több mint bruttó 4 millió forintot kereső Antall Péter – a néhai miniszterelnök, Antall József fia – vezet. Az intézetnél dolgozik Antall felesége és annak ikertestvére, és a feleség két vállalkozása is szerződésben áll az AJTK-val.
Ungár kérdésére Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt írta, “a Miniszterelnökség vizsgálatot indít annak feltárására, hogy az Antall József Tudásközpont számára biztosított állami forrásokat a szervezet hatékonyan és az alapítvány céljához méltó módon használta-e fel”. Ez alapján döntenek a szervezet jövőbeni támogatásáról.
Az AJTK a költések egy részét "adminisztrációs hibával" indokolta, a luxushotelekkel kapcsolatban pedig azt írták, hogy protokolláris és biztonsági szempontokat is figyelembe kellett venniük.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére