Gondoskodni kell a hajléktalanná válás megelőzéséről, a már hajléktalanná váltak gondozásáról és életkörülményeik javításáról, valamint a "kivezetésről" - mondta Nyitrai Imre. A hajléktalanügyi szakma letett a kormány asztalára egy csomagot arról, hogy milyen lépéseket kellene megtenni a hajléktalanok ellátása területén, ennek része a hajléktalanságból kivezetésre tett javaslatcsomag is.
Ennek része az az uniós program, amelynek keretében 1,7 milliárd forintból segítik a hajléktalanok lakhatását például támogatott albérletekkel, amelyek mellett van szociális segítség is, hogy vissza tudják vezetni őket ahhoz az életvitelhez, amelytől eltávolodtak. A másik eszköz a hajléktalanságból kivezető utak erősítésére az, hogy lehetővé teszik, hogy a hajléktalan-ellátóhelyek úgynevezett külső férőhelyeket is létrehozzanak, ahol a hajléktalanok egyedül vagy társsal élhetnek.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a lakhatás és a foglalkoztatás összefügg, ezért nagyon fontos, hogy a Belügyminisztériumnak van külön hajléktalanfoglalkoztatási alprogramja, amelynek segítségével sokan nyernek munkát, a jövedelemből pedig meg tudják fizetni az alapvető lakhatási költségeket.
Nyitrai Imre szólt arról is, a számok azt mutatják, viszonylag stabil a folyamatosan utcán élni kívánók száma. Szerinte ma Magyarországon nem kellene az utcán élni, hiszen Magyarország képes az ellátórendszerét fenntartani és képes mindenki lakhatását biztosítani, így azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető