Egy "narancsszínű alkotmánymódosításra" lenne szükség a szivárvány színű budapesti balliberális áttörésre válaszul - idézett szerdán az Atv.hu állítólagos fideszes forrásokat. A portál arról számolt be, hogy többek között bekerülhet a kereszténység védelmének, a homoszexuálisok adoptálásának és az eutanáziának a tilalma az Alaptörvénybe. (Összefoglalónkat itt olvashatja.)
Most viszont az Index kérdésére cáfolta ezt a párt frakcióvezetője.
Kapcsolódó
Az alkotmánymódosítás nem szerepel az országgyűlés őszi ülésszakának törvényalkotási programjában - közölte a portállal Kocsis Máté.
Az Index szerint nemcsak a szerdai hír után merült fel ennek kérdése: a Fidesz szeptember végi tisztújító kongresszusán több kormánypárti képviselő is azt mondta, hogy az önkormányzati választások után várhatóan elő fog kerülni a módosítás témája. Igaz, a portál még a nyáron írta azt, hogy ebbe csak akkor vágnak bele, ha Tarlós István újrázni tud az önkormányzati választáson főpolgármesterként, ehhez képest vasárnap a fővárosban Karácsony Gergely került ki győztesen.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el