A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYACSA) tavaly 1400 milliárd forinttal csökkentette az államadósságot, az idén márciusban és májusban pedig további 80 milliárd forintot fordított erre. A teljes nyugdíjvagyont tavaly a reálhozamok és a tagdíj-kifizetések visszafizetése is zsugorította, miközben kedvezőtlenül alakultak a tőzsdei árfolyamok is.
Az idei év első hónapjaiban javult a piaci hangulat, így a NYACSA vagyona nőtt, az áprilisi és májusi esések azonban nyomot hagytak az alapon, vagyona csökkent, júniusban viszont árfolyam emelkedés volt. Az MNB statisztikája szerint tavaly június óta a részvényeken több mint 180 milliárd forint az állam vesztesége - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba