A központi alrendszer február végi hiánya 1433,7 milliárd forint volt – közölte a Pénzügyminisztérium.
Ezen belül a központi költségvetés 1440,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 49,0 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 42,6 milliárd forintos hiányt értek el.
Mindezeken felül megjelenik a költségvetési hatása a 2022. január 1-jei hatállyal bevezetett intézkedéseknek is: a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások 5 százalékkal emelkedtek; a 25 év alattiak szja-mentességet kaptak; a munkát terhelő adók ismét csökkentek (a szociális hozzájárulási adó 15,5 százalékról 13 százalékra; a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás pedig megszűnt); a minimálbér 200 000 forintra, a garantált bérminimum 260 000 forintra emelkedett.
Ezeken felül ágazati béremelések is megvalósultak, aminek keretében nőtt a bére az ápolóknak, az orvosoknak, a bölcsődei dolgozóknak, a szociális és kulturális ágazatban dolgozóknak, a katonáknak, a rendőröknek, valamint a pedagógusoknak is.
A hazai kiadások közül kiemelendő, hogy a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek jelentősen meghaladták az egy évvel korábbi kifizetéseket. A nyugellátásokra 1004,4 milliárd forintot, a gyógyító-megelőző ellátásra pedig 347,0 milliárd forintot fordítottunk az év első két hónapjában.
A tetemes hiány ellenére a PM azt közölte, biztosít minden forrást, amivel ellensúlyozni lhet az ukrán háború gazdasági hatásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy