A tájékoztatás szerint a szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabbá váljon ez a terület. Az élelmiszerlánc-biztonság szakmai irányításért Bognár Lajos országos főállatorvos felel a jövőben.
Nagy István agrárminiszter a közleményben kiemelte: az élelmiszerlánc-biztonság azon területek egyike, amely mindenkit érint. Megóvása és az ehhez szükséges eszközök fejlesztése társadalmi és nemzetgazdasági érdek. "E nélkülözhetetlen munkára szeretnénk a jövőben is hangsúlyt fektetni, ezért október 1-jétől személyes irányításom alá kerül az élelmiszerlánc-felügyelet területe" - fogalmazott Nagy István.
Kapcsolódó
Kiemelte: az élelmiszerlánc összetettsége - külső szemlélőként - szinte felfoghatatlan, ebből adódóan a sérülés kockázata is nagy. Zsigó Róbert jó gazdája volt e területnek. A koronavírus-járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés - húzta alá Nagy István.
Bognár Lajos országos főállatorvos a közlemény szerint elmondta: Magyarországon az élelmiszerlánc-biztonság rendkívül magas szintű, ennek fenntartása azonban komoly feladat.
A lakosok mindennapi biztonságának szavatolása mellett olyan gazdaságilag is jelentős kihívásokkal kell megküzdeniük a szakembereknek, mint a jelenleg is fennálló afrikai sertéspestis, vagy a közelmúltban felszámolt madárinfluenza-járvány. Ezen és a hasonló kihívások még gyorsabb és hatékonyabb kezelésében nyújthat a jövőben hathatós segítséget a szervezeti változás - tette hozzá a tárca tájékoztatása szerint.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön