Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságot is érintő technológiai forradalom, az agrárium korszakváltása ma már nem csak egy szűk felhasználói kört érint. „Az utóbbi 2-3 év változásai, a piaci körülmények, a termelési láncok, az alapanyag-ellátás átalakulása, az uniós támogatások egyre szigorúbb zöld előírásai minden gazdát újításokra késztetnek” - indokolta a támogatásokat az államtitkár, aki szerint különösen azoknak kell lépést tartaniuk a fejlődéssel, akik a világpiacra termelnek nagy mennyiségben olyan árut, amit más országok is hasonló volumenben állítanak elő.
Az államtitkár rámutatott, hogy a légi fotók helyét mára műholdképek vették át, az adminisztrációt okoseszköz-alkalmazások támogatják, de a fejlesztések csak akkor lehetnek igazán eredményesek, ha maguk a felhasználók is fejlődnek.
A tanácsadás és a tudásközvetítés tehát éppúgy felértékelődik, mint a technológiaváltás, ezért kell mindkettőt elérhetővé tenni mindenki számára
- fogalmazott Feldman Zsolt, aki szerint jó irányt jelez, hogy a technológiai átállást segítő pályázat 2021 óta már majdnem 2700 gazdának segített, növelve a magyar mezőgazdaság kibocsátását, és legalább ilyen fontos, hogy megerősítette az új megoldások iránt elkötelezett termelői kört is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég