Az utóbbi időben egyre több orvost, egészségügyben dolgozót ítélnek el hálapénzzel kapcsolatban. Legutóbb bűnösnek talált a bíróság egy orvost, aki tevékenysége során pénzt kért és várt el kiszolgáltatott betegeitől. Jogerősen elítélték tíz rendbeli üzletszerű vesztegetés vádjával és kirótták rá a bíróság által méltányosnak ítélt büntetést, de foglalkozásától nem tiltották el. Az indok gyakorlatilag az volt, hogy tevékenysége pótolhatatlan a mai magyar egészségügyben.
A ReSzaSz közleménye szerint az ítélet indoklása két fontos dologra hívja fel a figyelmet. Egyfelől az orvoshiány olyan mértékű, hogy még az olyan orvosokat sem lehet eltiltani az orvoslás gyakorlásától, akiket minden kétséget kizárólag bűnösnek talál a bíróság. Másfelől a szakképzés hiányosságai is előkerülnek. Mint írják, kifejezetten aggasztó azt látni, hogy a bíróság képtelen a bűnös orvost eltiltani az orvoslástól, mert ,,tudása pótolhatatlan".
Felmerül a kérdés, hogyan fordulhat az elő, hogy évek alatt sem sikerült egy ilyen "pótolhatatlan" tudású orvosnak maga mellett kiképeznie a szükséges utánpótlást. A szervezet számára ez egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a hálapénz milyen súlyos mértékben károsítja a szakképzést és az orvosutánpótlást: ilyen perverz motivációs rendszer, ilyen tarifák mellett nem érdeke senkinek maga mellett új kollégát kiképezni, csorbítván ezzel a saját "monopol" helyzetét a hálapénzrendszerben.
Csak a politika tehetne ellene
A közleményben kiemelik, a ReSazSz, a Magyar Rezidens Szövetség az 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoport és más szervezetek is többször felhívták a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a hálapénz negatív hatásaira, és arra, hogy záros határidőn belül ki kell dolgozni azt a keretrendszert, ami mentén a hálapénzrendszer és a hálapénz minden formáját meg lehet szüntetni, be lehet tiltani.
Ezen keretrendszer alapja az egészségügy megfelelő finanszírozása és az egészségügyben dolgozók megbecsülése, munkakörülményeinek javítása. Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány tett erőfeszítéseket a körülmények javítása érdekében,ezen bírósági ítélet is jól példázza, hogy nagyon messze van még a megoldás. A hálapénz sohasem fog ,,kikopni" a rendszerből. Érdemben tenni kell azért, hogy méltóságban gyógyulhassunk és gyógyíthassunk.
Arra kérik a kormányt és minden demokratikus pártot, hogy legkésőbb a 2018-as országgyűlési választásokig dolgozza ki a hálapénzrendszer kivezetésére alkalmas keretrendszert. A szervezet hajlandó és kész részt venni ebben a munkában.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban