A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Ruszin-Szendi Romulusz kinevezése 2021. június 3-ától 2026. május 31-éig szól - írja az MTI.
A kinevezés előzménye, hogy a múlt héten Áder János köztársasági elnök felmentette Korom Ferencet, a Magyar Honvédség korábbi parancsnokát. A honvédelmi miniszter később azt közölte, hogy a vezérezredes - akinek megbízatása 2023. május 15-éig szólt - maga kérte felmentését. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség parancsnoksága hétfői, székesfehérvári rendkívüli állománygyűlésén jelentette be, hogy Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot javasolta a Magyar Honvédség parancsnokának.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén a Magyar Honvédség parancsnokának jelölt Ruszin-Szendi Romulusz a kinevezése előtti meghallgatásán a térség meghatározó és ütőképes haderejének további építését nevezte fő feladatának.
Ruszin Romulusz 1973. május 5-én született Miskolcon. Katonai pályafutását 1995-ben Tapolcán, az MH 5. Csobánc Sorozatvető Tüzérezrednél kezdte, ahol szakaszparancsnoki posztokon szolgált. Később több helyőrségben látott el beosztásokat. Irakban és Afganisztánban is járt külszolgálaton. 2014-től 2016-ig a Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnökségénél szolgált, 2015 augusztusától megbízott csoportfőnökként. 2016-ban a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokává nevezték ki. A Magyar Honvédségnél legutóbb 2019 elején töltött be beosztást, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokságának vezetőjeként.
2019-ben a Honvédelmi Minisztériumban folytatta karrierjét, ahol kezdetben titkárságvezetőként, 2020. április elsejétől 2021. május végéig pedig humánpolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozott.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba