A módosítás a jogalkotási törvény és az alaptörvény közötti koherencia hiányát eredményezi, ami bizonytalanságot okozhat a jogszabály-előkészítés során - írja Áder János. Ezért arra kéri az Országgyűlést, hogy az észrevételei alapos megfontolása után - a koherencia hiányának kiküszöbölésével - fogadja el ismét a törvényjavaslatot.
A jogalkotásról szóló törvénynek a hetedik alkotmánymódosítással összefüggő változtatását Trócsányi László igazságügyi miniszter terjesztette a Ház elé, amely 120 igen, 34 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot november 27-én.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég