A sportág nemzetközi szövetségének (FIE) moszkvai kongresszusán Budapest Tbiliszit és Torunt győzte le a vasárnapi szavazáson.
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a Csampa Zsolt elnök által vezetett magyar küldöttség a három jelentkező közül elsőként mutathatta be pályázatát. Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó prezentációja után kis híján a szavazás első körében sikerült kiharcolni a győzelmet, mindössze két szavazaton múlt az abszolút többség. A második körből a grúz főváros már kiesett, Budapest pedig 83/51-es aránnyal kerekedett a lengyelországi pályázó fölé.
A magyar főváros legutóbb 2013-ban rendezett vb-t, és már nyolcadik alkalommal lehet a vívók világbajnokságának otthona.
sgr \ gte
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek