A távozó holland nagykövet a közel-keleti terroristák megnyilvánulásaihoz hasonlította a Magyarország miniszterelnökének retorikáját. Ezzel a bevezetővel tudósít az amerikai Politico európai kiadása a magyar-holland konfliktusról. A folytatásból kiderül, hogy Budapest meghatározatlan időre konzultációra visszarendelte Hágából a magyar nagykövetet.
A francia AFP nyúlfarknyi híre ugyanezzel indít majd idézi az inkriminált mondatokat, amelyek szerint a muszlim terroristák ugyanolyan módon kreálnak ellenségeket, mint a magyar kormány. A Politico emlékeztet rá, hogy Gajus Scheltema, a távozó nagykövet kijelentette: a barcelonai merénylet elkövetői a globalizáció vesztesei, akik a politikai extremizmust és a fanatikus vallásosságot választották világnézetükül.
Lényegében ugyanezeket emeli ki az Outlook India is. Ahogy az iszlamisták, akik vakon támadnak bárkire, Orbán sem tesz különbséget a migrációs válságban, amelyben minden menekültet terroristának fest le - idézi a holland diplomata vádjait.
Trump, Brüsszel
Ezek a mondatok váltották ki Budapest kemény reakcióját, amelyet Szijjártó Péter külügyminiszter tolmácsolt, kijelentve, hogy a magyar kormány nem fogad el zárt ajtók mögötti magyarázatokat Hollandiától. Nyilvános bocsánatkérést várnak.
Az indiai hírportál interpretációja szerint Orbán Donald Trump amerikai elnök csodálója. A magyar kormányfő többször konfliktusba került az EU brüsszeli vezetésével a bevándorlással kapcsolatos keményvonalas politikája miatt. Ez utóbbi része, hogy a migrációt az Európába irányuló terroristák trójai falovának minősítette.
Ehhez képest még nem érte el az EU ingerküszöbét Szijjártó Péter sokkoló bejelentése. Az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján ugyanis egyetlen újságíró sem kért reakciót a bizottságtól a magyar külügyminiszter délelőtti megjegyzésére.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban