Miután a törvényhozás nyáron alaposan átszabta a végrehajtás szervezeti rendszerét, most az eljárási szabályok számottevő módosítása várható. Az előírások átírására régóta megérett az idő, az utóbbi években az adósok és a hitelezők is számos kritikát fogalmaztak meg a követelések behajtásának folyamatával és az abban részt vevőkkel szemben egyaránt. Idén hat hónap alatt negyedmillió végrehajtás kezdődött - írta a lap.
A végrehajtások miatt emelt panaszok száma jó ideje magasnak mondható az alapvető jogok biztosának hivatala szerint. Tavaly több mint kétszáz jelzés érkezett a követelések behajtása miatt, idén pedig - fél év alatt - újabb hetven beadvány. A bírósági végrehajtások kérdésköre így mind a két évben bekerült a tizenöt leggyakrabban panaszra okot adó témák közé.
Szeptember elseje óta új szervezeti viszonyok között tevékenykedik a hazai bírósági végrehajtás. A korábban működő kamarát - a köztestület jogutódjaként - az úgynevezett végrehajtói kar váltotta fel: ez a szervezet látja el a végrehajtók érdekképviseletét, véleményez bizonyos jogszabálytervezeteket és megválasztja a fegyelmi bíróság vizsgálóbiztosait.
Idén az év első felében 230 ezer végrehajtás indult, miközben tavaly 470 ezer, 2013-ban pedig majdnem félmillió eljárás vette kezdetét. Tavaly csak az ingóságok értékesítésével több mint egymilliárd forintot garantáltak a hitelezőknek a végrehajtók. A múlt esztendőben - akárcsak az idén - főként gépkocsikat és ingatlanokat értékesítettek elektronikus keretek között a végrehajtásokban - derül ki a Magyar Idők cikkéből.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban