A romló külpiaci konjunktúrával összhangban a kivitel növekedése mindössze 2 százalékos idén, azonban a gyenge belső kereslet miatt az import stagnál. Ennek megfelelően a külkertöbblet idén elérheti a 7,6, majd jövőre a 8,5 milliárd eurót. A fizetési mérleg aktívuma így tovább bővül, a jövedelemsor egyre emelkedő hiánya ellenére - áll a Századvég anyagában.
A porgnózis szerint a fogyasztás 2012-ben jelentősen csökken a háztartási szektor hiteleinek a leépítése, valamint a visszaeső nettó reálbér (-1,8 százalék) miatt, jövőre ennek a felhasználási tételnek a stagnálását prognosztizálják. A vállalatok beruházási aktivitását továbbra is visszafogja az alacsony kapacitáskihasználtság, valamint az előrejelzési horizonton szűk hitelkínálat. A folyamatot 2013 második felében ellensúlyozhatja az állami beruházások várt bővülése, így összességében 2012-ben a beruházások 4,7, míg jövőre 0,4 százalékos csökkenésére számítanak.
Nem változtattak sem az idei, sem a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzésükön, eszerint 2013-ban a lassú dezinfláció nyomán év végére az év/év áremelkedés 4 százalék alá süllyedhet. A vezetékes gáz, a távhő, valamint az áram fogyasztói árának 10 százalékos mérséklése 0,8 százalékponttal fogja vissza az inflációt. Hosszú távú áremelő hatást fejt ki ezzel szemben a vállalatokat terhelő adóterhek növelése, valamint az 5 százalékot meghaladó minimálbér-emelés, továbbá az élelmiszerek drágulása. A kutatók számításai szerint megvalósítható a GDP-arányos 2,7 százalékos idei módosított hiánycél. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban meghirdetett csomagok végrehajtásával tarthatónak látszik a 2,7 százalékos célszint.
| 2012 | 2013 | |
| GDP | -1,5 | 0,3 |
| Háztartások fogyasztása | -1,8 | -0,2 |
| Bruttó állóeszköz-felhalmozás | -4,7 | -0,4 |
| Kivitel | 2,0 | 3,0 |
| Behozatal | -0,3 | 2,5 |
| Külker egyenlege (milliárd euró) | 7,6 | 8,5 |
| Fogyasztói árak | 5,7 | 4,3 |
| Alapkamat az év végén (százalék) | 5,75 | 5,0 |
| Munkanélküliségi ráta éves átlaga (százalék) | 10,8 | 10,8 |
| Bruttó átlagkereset | 4,2 | 4,1 |
| Folyó fizetési mérleg egyenlege (GDP százalékában) | 1,8 | 2,2 |
| Áht ESA-egyenlege (GDP százalékában) | -2,7 | -2,7 |
| Forrás: Századvég Gazdaságkutató Zrt. | ||
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük