Arra volna szükség, hogy a politikai pártokban is tudatosuljon, nem vonhatják ki magukat a szabályok alól. Az adóügyi, a számviteli, a gazdálkodási előírásokat nem csak a cégeknek és az állampolgároknak, hanem a politika szereplőinek is be kell tartaniuk - fogalmazott Domokos a napilapban.
Így még csak fel sem merülhetne az a közbeszédben gyakran megjelenő elgondolás, hogy egyes résztvevők valamely üzleti kör befolyása alatt állnak vagy hogy megzsarolhatták őket a korábbi szívességek, juttatások okán. Ezzel párhuzamosan távol kellene tartani a lobbistákat is.
Kapcsolódó
Szavai szerint mára véget ért a következmények nélküli ellenőrzések időszaka, így most már nem marad következmény nélkül, ha az Állami Számvevőszék az előírások megsértését állapítja meg.
Az ÁSZ-elnök szerint az ország versenyképességét leginkább a munkavégzés adóterheinek, vagyis a személyi jövedelemadónak, valamint a járulékoknak a csökkentése szolgálná. A forgalmi adó mérséklése viszont kétes lépésnek tűnik: szinte biztos, hogy az ilyen tehercsökkenés hosszú távon nem jelent megtakarítást a lakosságnak, az államkasszának viszont azonnali és szükségképpen pótlandó kiesést okoz.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat