Nagyon fontos a kormányok közötti megállapodások, mint például a párizsi klímaegyezmény, melyet aztán az egyes országok energiastratégiájával összehangolnak, s melyek alapján nemzeti célokat határoznak meg, s melyek aztán energiaadók formájában is lecsapódnak - mondta Collier.
Szerinte, miközben nem árazza a piac a megújulókból származó előnyöket, addig számos, igen érdekes fejlődés szemtanúi voltunk, melyek eredményeképpen több megújuló termelése olcsóbbá vált, mint az atomenergia. "Szükség van tehát a kormányok közreműködésére, ám vannak területek, ahol a technológia fejlődése elegendő üzleti szempontból" - vélte az IEA megújuló energia divíziójának programvezetője.
Kapcsolódó
A szakember elmondta azt is, hogy bár elméletileg mindenkinek közös a célja, nem minden kormány és nem minden pillanatban támogatja azokat. "Mivel olyan sok kormány nyújt a megújulókra támogatást, az árak csökkenek. Azon országokban, ahol a kormányok kevesebbet tesznek ezért, a piac az, amely előre lendíti a területet azzal, hogy befektet ezen technológiákba, ami ésszerű. A jövő nem a széné, a jövő az energiahatékony, alacsony szén-dioxid kibocsátású megoldásoké." - hangsúlyozta Collier. (Számíthatunk-e brutális áramszünetekre Magyarországon?)
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön