A Legfőbb Ügyészség a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget arra hívta fel, hogy a Magyarországon már folyamatban lévő, a Készenléti Rendőrség NNI által folytatott nyomozást terjessze ki azokra a tényekre is, amelyeket az osztrák hatóságok állapítottak meg. Az osztrák és a magyar fél szoros együttműködése nagyban segítette a bűncselekmény eredményes felderítését - közölte az ügyészség.
Hetvenegy illegális bevándorló holttestét találták meg augusztus végén az osztrák A4-es autópályán egy hűtőáruk szállítására szolgáló teherautóban. Az 59 férfi, nyolc nő és négy gyermek már Magyarország területén megfulladhatott a teherautóban.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el