Rónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője szombaton, sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számtalan esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok.
Több olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak. A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat.
Kapcsolódó
Egyedül a Fideszt nem érintik az eltűnő szavazatok, ezért ezeket az eseteket nem lehet véletlen hibákként kezelni- jelentette ki, majd úgy fogalmazott, "nagyon úgy tűnik, a Fidesz nem a választást, hanem a szavazatszámlálását nyerte meg".
Rónai Sándor közölte, ez a választás nemcsak, hogy nem volt szabad és tisztességes, hanem rendszerszintű, országos választási csalás gyanúját veti fel, ezért szerinte Orbán Viktor miniszterelnök a következő években hiába hivatkozik majd az emberek döntésére. A DK helyettes szóvivője aláhúzta, nemcsak magukért, hanem a többi ellenzéki pártért is küzdenek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki