A jövő évtől nem a kormány, hanem az országgyűlés alá tartozna az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a parlament elé kedd éjjel beterjesztett kormányjavaslat szerint - írja a Népszava. Az eddigi, határozatlan időre kijelölt főigazgató helyett a szervezetet elnök irányítaná, 9 éves, egy alkalommal ugyanennyivel meghosszabbítható mandátummal.
A vezető személyéről, illetve sorsáról viszont változatlanul a miniszterelnök dönt. Az eddig az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozó költségvetésük közvetlenül az országgyűlés alá kerülne. Igaz, egy másik pont szerint az OAH csak saját – például díjakból vagy bírságokból álló – bevételeiből gazdálkodhat, aminek 30 százalékát a költségvetés elvonja.
Szakértők szerint az új elnök 9 éves mandátuma még a választások előtt rögzítene kulcspozíciójában egy Orbán Viktor miniszterelnök által kiválasztott személyt. A szervezeti átalakításokat viszont üdvözölték. A hatóság épp most végzi a teljes paksi nukleáris bővítés úgynevezett létesítési engedélykérelmének vizsgálatát. A főigazgatói székből néhány hete váratlanul felálló Fichtinger Gyula korábban többször is panaszkodott fizetés- és létszámgondjaikra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról