A győri Petz Aladár Oktató Kórház a Védelmi Bizottsággal való egyeztetés értelmében mintegy 100 evakuált beteg elhelyezésére készült fel, a szükséges ágy, élelmezés és gyógyszer a kórház rendelkezésére áll. A váci Jávorszky Ödön Kórház az elmúlt évek bevált gyakorlatának megfelelően a sződligeti Viktor Speciális Otthonból 20 gondozottat, a sződligeti Kék Duna Idősek Otthonából pedig 5 főt vett át június 5-én.
A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet szintén helyet biztosít az otthonukból evakuálandó krónikus, valamint az esetlegesen haza nem szállítható dializált betegeknek. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház 80 ágyon fogad dialízisre szoruló, vagy a mozgásukban korlátozott beteget, illetve kismamákat. A visegrádi Szent Kozma és Damján Kórház a 11. főút elárasztása miatt megnyitotta saját belső védett úthálózatát, így biztosítva a stratégiai fontosságú útvonalat. Az akadálymentességről a műszaki irányítás és az őrzés-védelem gondoskodik.
A komáromi Selye János kórház mind a folyamatos működésre, mind a teljes, vagy részleges kiürítésre felkészült. Csütörtök-pénteken nem lesz egynapos sebészeti tevékenység, a műtéteket a jövő hétre csoportosították át. A nappali kórházi tevékenység szintén szünetel. Amennyiben sor kerül a kórház kiürítésére, a fekvőbetegeket a kisbéri, a tatai, és a tatabányai kórház, valamint az oroszlányi ápolási intézet tudja fogadni. Megerősített ügyeleti szolgálatot szerveztek, amely mind az osztályokra, mind a portaszolgálatra, mind a műszaki készenlétre vonatkozik. Az élelmiszerkészleteket hét napra feltöltötték.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot