A plázák építésének tilalmát indítványozó javaslat indoklása szerint az utóbbi időben a kereskedelem koncentrációja jelentősen megnőtt, napjainkra a kiskereskedelmi forgalom 69 százalékát uralják a nagy és közepes kereskedelmi vállalkozások, főleg a plázák működése révén.
Az általános tilalom alól a kereskedelemért felelős miniszter és a vidékfejlesztésért és a környezetvédelemért felelős miniszter részvételével tevékenykedő bizottság véleménye alapján a kereskedelemért felelős miniszter adhatna felmentést. A tilalom a javaslat szerint 2012. január elsején lép életbe, és 2014. december 31-én veszti hatályát.
A számvevőszéki és költségvetési bizottság a Pénzügyi és Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló 2010. évi törvényt úgy akarja kiegészíteni, hogy 2012. január elsejét követően ne lehessen újabb fogyasztói csoportokat létrehozni az országban. A parlamenti bizottság szerint a már működő fogyasztói csoportok tevékenysége igen nagy kockázatot hordoz magában.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat