Idén szeptemberig nettó 38,3 milliárd forintot költöttünk e-matricára a hazai gyorsforgalmi utakon, amely 7,9 milliárddal, illetve 25,8 százalékkal több, mint tavaly - derül ki a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ oldalára feltöltött adatokból.
A növekedés különösen az éves jogosultságnál szembetűnő, bár ennek forgalma érthetően az év elejére koncentrálódik. Tavaly az akkor még egységes D1 kategóriából 203,1 ezer fogyott, idén a D1 és a D2 (hétnél több személyes személyautók, 3,5 tonnánál kisebb tehergépkocsik és lakóautók) kategóriából már 286,2 ezer. A nettó ráfordítás 28 százalékkal 9,9 milliárdra emelkedett.
Érdekes, hogy szeptemberben D1 kategóriából 61, D2-ből pedig 165 kelt még el. Ez különösen az előbbinél furcsa, hiszen a 4 darab havi matrica 19 120 forintba kerül, szemben az éves 42 980 forintjával.
MatricákCreate column charts
A havi jogosultság kevésbé volt népszerű idén, 21,8 százalékkal adtak el belőle kevesebbet. A nettó ráfordítás ugyanakkor csak 14,9 százalékkal csökkent, mivel a D2 kategóriába tartozó járművekre kétszer annyit kell fizetni.
A heti matricákra 0,2 százalékkal mutatkozott nagyobb igény az első 9 hónapban, a költések ugyanakkor 21 százalékkal nőttek, szintén a drágább D2 kategória bevezetése miatt.
A januártól kapható megyei matricákból 1,3 millió fogyott szeptemberig és összesen nettó 5,6 milliárdot fizettünk ki rájuk.
A növekedés érhető, felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy hány autós tudta "okosan" használni a megyei matricákat. Ezzel ugyanis az egyik legnépszerűbb úticél, a Balaton (keleti csücske) 10 ezer forintért elérhető egész évben, 15 ezerért pedig a déli parton is végigautózhatunk. Nem kizárt, hogy az idei év volt a tanulás időszaka, mikor mindenki megtudta, hogy közlekedési szokásaihoz melyik matrica illik a legjobban és jövőre már jobban tervezve akár csökkenhet is a matricákra kifizetett összeg, ha az árak is hasonló szinten maradnak.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye