Ez a célunk, ezért kötöttünk megállapodást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, és ezért fogunk újabb megállapodást kötni velük az előttünk álló négy évre is - idézi a kormányfő szavait az MTI.
A jelen lévő diákoktól azt kérte, "építsük fel közösen azt a Magyarországot", ahová mindig vissza lehet térni. A magyaroknak ugyanis mindenért meg kell küzdeniük, a saját szakembereikért, fiataljaikért és jövőjükért is - fogalmazott Orbán Viktor.
Európa ma "úgy van összerakva-, hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait. Rátok is pályáznak más országok munkaadói" - hívta fel a figyelmet.
Szerinte erre két válasz adható: egyrészt büszkék lehetünk rá, hogy a magyar fiatalok bárhol meg tudják állni a helyüket a világban, másrészt "felépítjük azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja". Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a legutóbbi parlamenti választáson a magyarok úgy döntöttek, "Magyarország továbbra is maradjon magyar ország".
A miniszterelnök szerint előbb-utóbb minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalsága, "márpedig mi, magyarok egy versenyképes országot szeretnénk, egy országot, amely sikeresen száll versenybe a világ bármely színpadán". Nemzeti érdeknek nevezte, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik piac- és versenyképes tudással rendelkeznek.
Jó lenne az is, ha az iskolából kikerülők büszkék lennének arra, hogy tudásukkal, munkájukkal és sikereikkel hozzájárulhatnak ahhoz "az ezeréves alkotáshoz, amit egyszerűen csak magyar hazának hívunk".
"Ha jó szakmát választotok, akkor biztos jövő vár rátok, Magyarország és a világ legjelentősebb cégeinek lehettek megbecsült és elismert szakemberei" - mondta hallgatóságának Orbán Viktor, aki a "Hajrá, Magyarország, hajra, magyar fiatalok!" fordulattal zárta beszédét.
Képünk forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el