A magyar-román határon is folytatódik a kerítésépítés - erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő kedd délután. "Továbbra is fönntartjuk annak a lehetőségét, hogy ha a menekültek másfele indulnak, ilyet máshol is megvalósítunk".
Kovács elmondta: a jelenleg a déli határon működő két tranzitzóna közül a tompai üres, a röszkei ponton eddig 48-an kértek menedék státust. 16 ügyben már született is döntés: 13-at elutasítottak, 3 ügyben pedig fellebbezést nyújtottak be. Az elutasítottakat Szerbiába küldték vissza.
A szóvivő beszélt arról is, hogy az elmúlt 9 hónapban 44 693 18 év alatti nyújtott be menedékkérelmet, ebből 8600-an jöttek valóban kísérő nélkül. Közülük 51 kiskorút részesített Magyarország nemzetközi védelemben. Őket már a magyar gyermekvédelmi rendszerben elhelyezték - ez nevelőszülőket vagy gyermekintézményeket jelent. Az ilyen gyermekeket a fóti gyermekvárosban, Hódmezővásárhelyen illetve a balatonőszödi volt kormányüdülőben helyezik el, mondta Kovács.
Közben az MTI arról adott hírt, hogy mintegy háromezer migráns várakozott kedd délután a röszkei áteresztőpont szerbiai oldalán, akik időnként megdöngették az átjárót lezáró vaskaput, és azt skandálták: "kinyitni, kinyitni, kinyitni" és "Németország, Németország". A migránsok egy része éhségsztrájkkal tiltakozik az ellen, hogy nem folytathatja útját Németországba, mert Magyarország lezárta határait. Többen is azt kérdezték az újságíróktól, miért most zárták le a határt, hiszen társaik előző nap még át tudtak menni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban