Magyarország területén augusztus 27-én a rendőrök 36 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 14 súlyos és 20 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 152 személyt fogott el, közülük 37 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 101 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 181 személyt állítottak elő, köztük 76 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 92 esetben foganatosítottak.
Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 8 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. (És mi történt a hétvégén? Kattintson!)
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük