Eddig legkevesebb 288 ember vesztette életét, miután egy személyszállító vonat kisiklott, egy másik vonat pedig szemből érkezve ráborult a vagonjaira a kelet-indiai Orisza államban.
Pradip Szarangi Dzsena, Orisza állam főtitkára a Twitteren közölte, hogy több mint 200 mentőautó érkezett a helyszínre, az állam kórházaiban pedig véradási akciót indítottak.
Szudhansu Szarangi, az oriszai tűzoltóság igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy szakadatlanul zajlanak a mentési munálatok, ám nagyon sok a súlyos sérült. A CNN amerikai hírtelevízió felvételein hallható, ahogy az oldalra fordult vagonoknál és szétszakadt sínek mellett álló utasok elmondják, többen végtagjaikat is elvesztették a súlyos balesetben.
A munkálatokban több száz tűzoltó vesz részt, az ANI indiai hírügynökség szombat reggel azt közölte, hogy a hadsereget is bevetették. Szombatra gyásznapot hirdettek Orisza államban.
Narenda Modi indiai miniszterelnök Twitter-bejegyzésében fejezte ki együttérzését az áldozatokkal.
Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek. Az elmúlt évtizedekben számos olyan baleset történt, amely több száz halálos áldozattal járt. A legsúlyosabb 1981-ben Bihár államban volt, amikor egy vonat folyóba zuhant egy hídról, mintegy 800 ember halálát okozva.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál