A tisztségviselő hozzátette, hogy a kiszabadított ukrán katonák között 33 tiszt van. Kijev azt nem közölte, hogy cserébe hány katonát adtak vissza az orosz félnek.
Közben az ukrán fegyveres erők stratégiai kommunikációs igazgatósága beszámolt arról, hogy az ukrán erők eltalálták az orvostudományi egyetem kollégiumát a Luhanszk megyei Rubizsne településen, a támadásban az előzetes információk szerint legkevesebb 14 mozgósított orosz katona vesztette életét. A sérültek számát még pontosítják - tette hozzá a hadsereg igazgatósága.
Denisz Smihalukrán miniszterelnök a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek adott nyilatkozatában - amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett - kijelentette, hogy Oroszország létrehozta Ukrajnában a világ legnagyobb aknamezőjét. A kormányfő szavai szerint az orosz agresszió miatt 250 ezer négyzetkilométeres aknamező alakult ki az országban.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz nemzeti gárda fegyveresei agyonlőttek hat orosz katonát, akik megadni készültek magukat az ukrán hadseregnek. A közlemény szerint az eset a Zaporizzsja megyei Csisztopillja településnél történt még december 5-én.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el