Már négyen meghaltak az elmúlt hónapokban egyedül az USA Alabama államában azok közül, akik egy veszélyes TikTok kihívást próbáltak meg végrehajtani: nagy sebességgel mozgó hajókról ugrálnak a vízbe.
Ők négyen, amikor kiugrottak a csónakból, szó szerint kitörték a nyakukat, és gyakorlatilag azonnal meghaltak
– számolt be a fejleményekről az NBC News-nak Jim Dennis, a Childersburg-i mentőalakulat kapitánya.
Ez a TikTok mutatvány egyébként nem új, immár 2020 óta tettek közzé a platformon videókat a csónakból kiugrók, de az utóbbi hónapokban futótűzként terjedt el, és egyre többen próbálják ki a halálos kihívást, miközben a nyári hónapokban kint vannak a vízen.
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a halál mellett szintén rémisztő sérüléseket lehet szerezni egy ilyen kihívással.
Előfordulhat például, hogy beleütközünk a saját hajónk légcsavarjába, vagy egy másik hajó gázolhat át rajtunk nagy sebességgel
– mondta Gail Kulp ügyvezető igazgató, a Sea Tow Alapítványtól. Gail Kulp, aki hajósok oktatásán és a vízi szabadidős balesetek megelőzésén dolgozik, hozzátette: a mutatvány valóban rendkívül veszélyes.
Ha egy robogó csónakból a vízbe ugrunk, az olyan, mintha több emelet magasságból a betonra zuhannánk
– jelentette ki Gail Kulp, majd hozzátette, hogy ilyenkor a mentőmellény viselése nem akadályozza meg a súlyos sérüléseket vagy a halált, és a biztonság egyetlen módja, ha egész egyszerűen nem próbáljuk ki a mutatványt.
„Nem pontos ezt TikTok-kihívásként hívni. Ha veszélyes tevékenységet vagy kihívást lát, álljon meg egy pillanatra, és gondolkodjon el, mielőtt cselekszik” – határolódott el közleményében a kihívástól a TikTok.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el