A szélhajtású teherhajó 4 darab 37 méter magas vitorlájával jelentős segítséget nyújthat a 3150 tonnás modelleknek szeles időben. Bár a Canopée elsődleges erőforrását még mindig a dízelmotorok szolgáltatják, a járművel bepillantást nyerhetünk a hajózás jövőjébe.
A vitorlák, amelyeket Oceanwings-nek hívnak – ugyanis teljesen kibontva repülőgép szárnyakra hasonlítanak –, felére csökkenthetik a hajók üzemanyag fogyasztását – írja a CNN.
„A legjobb szélviszonyok mellett akár az 50-60 százalékos megtakarítást is elérhetjük, bár ez bizonyos esetekben 10-15 százalékra is csökkenhet. Jelenleg átlagosan 30 százalék körüli megtakarításra számítunk, de még néhány év működésre van szükségünk ahhoz, hogy ezt az előrejelzést megerősíthessük” – mondta Nils Joyeux, a hajót üzemeltető francia Alizés cég ügyvezető igazgatója.
Űrrakéta a vízen
A hajót az Ariane 6, Európa legújabb és egyben legnagyobb űrrakétájának szállítására tervezték, amely várhatóan 2024 közepén indul útnak. Az alkatrészeket európai létesítményekben gyártják, emellett az Európai Űrügynökség űrrepülőterére kell leszállítaniuk, amely a dél-amerikai Francia Guyanában található. A vízijármű novemberben teljesítette első transzatlanti útját, ezzel elindítva az Ariane 6 program fejlesztésének utolsó szakaszát.
Gavin Allwright, a Nemzetközi Szélhajó Szövetség főtitkára szerint jelenleg 31 nagyméretű (azaz 400 tonnánál nagyobb) szélhajtású teherhajó működik világszerte, de év végéig várhatóan további húsz fog vízre szállni. Hozzátette, hogy várakozásaik szerint 2025 elejére elérhetik a százat is.
Christiaan De Beukelaer, a Melbourne-i egyetem kutatója hozzátette, hogy a most működő mintegy 60 ezer nagy kereskedelmi hajóból álló flotta mellett a szélhajtású típusoknak elég korlátozott a hatása. Az azonban nem elhanyagolható, hogy az
új modellek csökkentik a fosszilis tüzelőanyag felhasználást, felgyorsítják az átállást, és lehetővé teszik a hajózási társaságok számára, hogy ingyenes, áringadozásoktól mentes energiaforrásra támaszkodjanak.
Megjegyezte azt is, hogy a fenntarthatósági szempontokból megfelelő értékelésekhez még időre van szükség. Ennek ellenére a kezdeti eredmények egyértelműek, a Canpoée minden bizonnyal segít a hajótulajdonosoknak és az üzemeltetőknek abban, hogy belássák, a szélhajtású hajókba megéri befektetni, mivel a legtöbb hajótípus esetében a vitorlák utólagosan is felszerelhetők.
Úgy zabálja a világ az olajat, mintha nem lenne holnap
Hiába döntöttek e héten a fosszilis üzemanyagokról történő átállásról, a Nemzetközi Energiaügynökség szerint jövőre tovább nőhet a világ olajkereslete. Az Opec+ tagországok már a globális kínálat kevesebb alig több, mint felét ellenőrzik. Bővebben --->(Kiffer Anna)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem