„Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány” – így kezdte legfrissebb Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki több fényképet is mellékelt.
A szóban forgó jacht a csatolt fotók tanúsága szerint
a Hot Stuff névre hallgat, mely magyarul, szó szerinti tükörfordításban „Forró Cuccot”, amúgy pedig nagyjából „dögöst”jelent.
A Tisza Párt elnöke pénteki posztjában kifejtette, kik vették körbe a miniszterelnököt.
Magyar szavai szerint „matrózként vele tartott a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminski Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”.
„Miközben 3 millió honfitársunk a létminimum alatt tengődik, miközben több százezer gyermeknek nem jut egészséges élelmiszer, aközben a hatvanpusztai uradalmi birtok ura a kéthetes indiai luxusutazás után most épp a festői adriai szigeteket járja körbe”.
Háborús veszélyhelyzet és kormányzás a la Orbán
– fűzte hozzá gunyorosan az ellenzéki pártvezető.
„Ugyan tegnap magyarokat rakétáztak Munkácson, de a leköszönő magyar miniszterelnök ma már jachtozik és az osztrigát francia pezsgővel öblíti le. Képmutatás, hazugság. A nem működő ország luxus maffiafőnöke” – fogalmazta meg kritikusan Magyar Péter, aki már biztosra veszi a kormányváltást.
A jachtnak nevezett vízi jármű egészen pontosan egy légkondicionált vitorláshajót jelöl, amelyet 2022-ben építettek, Horvátországban bérelhető, és 12 fő befogadására alkalmas a Croatia Yachting Charter oldala szerint. Ami pedig a költségeket illeti, eszerint
a többek közt fűtéssel és generátorral is ellátott hajó néhány napos bérlése 2808 eurótól indul, azaz átszámítva nagyjából 1,11 millió forinttól.
Nem légből kapott ötletek Magyar Péter céljai, de némelyikhez évtizedek is kellenek a szakértők szerint
Hatalmas tervekkel állt elő Magyar Péter augusztus 20-án, Pannonhalmán. A szakértők nem tartják lehetetlennek az elképzeléseit, de arra felhívják a figyelmet, hogy ezek nem fognak egyik-napról a másikra megvalósulni, néhány célhoz több évtized is kellhet. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
A BKK is aláírta: indulhat a Bubi közbringarendszer harmadik generációja
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna