Vlagyimir Putyin részben elvesztette az ország feletti irányítást, és a Kremlben egyesek már az utódját keresik – írta a Washington Post kedden az orosz elit képviselőinek nyilatkozataira hivatkozva. Az egyik oligarcha szerint Prigozsin lázadása következtében az orosz elnök „hírnevének teljes összeomlását” szenvedte el.

Putyin megmutatta az egész világnak és az elitnek, hogy ő egy senki és képtelen bármit is tenni. Ez a hírnevének teljes összeomlása

– mondta a lapnak név nélkül egy „befolyásos moszkvai üzletember”.  

A Kremlben egyesek már Putyin utódját keresik

Egy, „a legmagasabb diplomáciai körökhöz közel álló” orosz tisztviselő viszont azt mondta, hogy Putyin részben elvesztette az ország feletti irányítást, és hogy a Kremlben egyesek már keresnek valakit az orosz elnök leváltására – írta a TVN24.

Ha túl sokáig keresik, valaki más fogja megtalálni helyettük

– tette hozzá, majd arra emlékeztetett, hogy Oroszország elvesztett háborúi – az első világháború és az afganisztáni háború – a rendszer bukásával jártak. Szerinte ha elveszítik az ukrajnai háborút, a rezsim összeomlik.

Az orosz elnök megpróbálja elrejteni a gyengeségeket

Az oligarchákat különösen megdöbbentette az a minimális ellenállás, amelyet az orosz hadsereg tanúsított Wagner-csoporttal szemben. A lap beszélgetőpartnerei szerint ez annak a jele, hogy az orosz szolgálatok egy része támogatta Prigozsint, és hogy lázadása az orosz szolgálatokon belüli komolyabb küzdelmet jelenthet az elnöki székért. Az egyik üzletember szerint a katonaság Prigozsin hadserege ellen tett lépései a látszat kedvéért tett akcióknak tűnnek.

Tatjana Sztanovaja politológus úgy véli, hogy Putyin reakciója a lázadásra, és az a döntése, hogy Prigozsinnal egyezséget kötött ahelyett, hogy megállította volna, szintén problémát okozott az orosz elit számára.

Putyin gyengének tűnik, olyan valakinek, aki megijedt és kompromisszumra kényszerült – mondta Sztanovaja. Hozzátette azonban, hogy az orosz vezető szempontjából ez a lehetőség jobb volt, mint az alternatívája, ami egy komoly, véres csata Moszkva külvárosában. Véleménye szerint, bár az orosz elnök gyengesége lelepleződött, Putyin ezt nagyon komolyan fogja venni, és megpróbálja majd elfedni a gyengeségeket.