Az elmúlt egy évben egymás után jelentek meg azok a cikkek, amelyek a kínai munkaerő drágulásáról szóltak. A társadalom létszámát kordában tartani hivatott egykepolitika eredményeként jelentősen csökkent a munkába álló fiatalok száma, miközben a gazdaság s ezzel a munkaerő-kereslet duzzadt. Ez jobb alkupozíciót biztosít a kínai alkalmazottaknak. Eközben Mexikóban bővül a népesség és a bérek egy évtizede − éppen a kínai munkaerőpiac támasztotta verseny miatt − stagnálnak. Ennek az lett az eredménye, hogy míg egy évtizeddel ezelőtt a kínai munkaköltségek 200 százalékkal maradtak el a mexikóitól, ma a mexikói órabérek 19,6 százalékkal alacsonyabbak, mint a kínaiak − idézte a Financial Times Carlos Capistrant, a Bank of America Merrill Lynch (BofA-ML) közgazdászát.
Kína 2001-ben lépett be a Világkereskedelmi Szervezetbe. Ezt követően magához vonzotta a világ feldolgozóiparát, s ezzel 2002 és 2006 között évente 0,6 százalékponttal mérsékelte a mexikói gazdaság bővülését − vélik a Barclays bank szakértői. Ez a helyzet fordult meg, aminek eredményeként Mexikó a befektetők liblingjévé vált. Tavaly 80 milliárd dollár külföldi befektetés árasztotta el az országot, szemben például Brazília 16,5 milliárdos tőkebeáramlásával. A mexikói minimálbér 60 dollárcent, a feldolgozóiparban átlag 4,50-et kapnak az emberek, míg Brazíliában 6,27 dollár az ágazat átlagórabére. Elemzők szerint a mexikói deviza ugyan felértékelődik a tőkebeáramlás miatt, de még ez sem rontja számottevően a versenyképességet. Ezért a BofA a 2014-es GDP-növekedésre adott előrejelzését 3,5 százalékról 4,0 százalékra emelte.
Mindennek azonban a lakosság elszegényedése az ára. A bérek említett stagnálása miatt az infláció 31 millió mexikói jövedelmét erodálta az elmúlt évtizedben − mondja José Luis de la Cruz, a mexikói állami egyetem közgazdászprofesszora. A 113 milliós népességből 60 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt.

Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel