Egy esetleges atomháború egyre növekvő veszélyére hívta fel a figyelmet szombaton Nagaszaki polgármestere, a japán várost ért atomtámadás 80. évfordulója alkalmából elmondott beszédében.
Az emberiség létét fenyegető válság minden egyes, a Földön élő ember számára kézzelfoghatóbbá vált – szögezte le Szuzuki Siro. Kiemelte, hogy a világ a konfliktusok és a töredezettség ördögi körében vergődik, valamint felszólította a vezetőket, tegyenek meg mindent az atomfegyverek megsemmisítésére. Ezzel kapcsolatban a civil társadalom befolyását is méltatta, kiemelve az atomtámadás túlélői által alapított, a nukleáris fegyverek betiltásáért küzdő Nihon Hidankjo nevű szervezetet, amely tavaly Nobel-békedíjban is részesült.
A polgármester, akinek egyébként a szülei a városban voltak a támadás idején és túlélték a tragédiát, leszögezte:
biztosítani kell, hogy Nagaszaki maradjon mindörökre az utolsó város, amely ilyen támadást szenvedett el.
Isiba Sigeru miniszterelnök a megemlékezésen aláhúzta, hogy Japán évtizedek óta elkötelezett az atomfegyverek elleni küzdelem felé, és, mint mondta, Tokió továbbra is egy nukleáris háborútól és nukleáris fegyverektől mentes világért fog dolgozni.
Az évfordulóra küldött üzenetében António Guterres ENSZ-főtitkár szintén a nukleáris lefegyverzés szükségességét hangoztatta, figyelmeztetve arra, hogy napjainkban az atomfegyvereket ismét a nemzetbiztonsági stratégiák középpontjába helyezték és az elrettentés eszközeiként népszerűsítik őket. Mint mondta,
a katonai fejlesztésekbe fektetett pénz rekordösszegekre rúg világszerte, míg a béke és a fenntartható fejlődés területére fordított összegek csak csordogálnak.
A város felett 1945. augusztus 9-én, délelőtt 11 óra 2 perckor robbant fel a Fat mannek elnevezett plutóniumbomba, a mai rendezvény résztvevői ekkor egy percnyi csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló