Minimálisan gyorsult az éves szintű infláció Oroszországban májusban, miután áprilisban 2020 februárja óta a legalacsonyabb szintre került részben a tavalyi magas bázis miatt, de így is már a harmadik egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél alatt.
A statisztikai hivatal azt közölte, hogy májusban az éves infláció 2,5 százalék volt, meghaladta az áprilisi 2,3 százalékot és felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 2,4 százalékot. Tavaly májusban 17,1 százalékos inflációt mértek Oroszországban.
Havi szinten az infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,3 százalék volt az áprilisi 0,4 százalék után. Havi összevetésben az élelmiszerek 0,31 százalékkal, a nem élelmiszertermékek 0,34 százalékkal, a szolgáltatások 1,13 százalékkal drágultak – jelentette az MTI.
Az orosz jegybank múlt heti kamatdöntő ülése után megerősítette a 4,5-6,5 százalékos idei éves átlagos inflációra vonatkozó becslését, míg a gazdaságfejlesztési minisztérium továbbra is 5,3 százalékkal számol.
Oroszország beismerte, hogy gazdasága megsínyli a háborút
Májusban zuhantak az orosz költségvetés szénhidrogén-bevételei. AZ orosz pénzügyminisztérium jelentéséből kiderült, hogy nem volt elég az olajcégekre kirótt nyereségadó, így is megérzik a bevételkiesést. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról