"Azt akarom, hogy Oroszország vereséget szenvedjen Ukrajnában, és azt akarom, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni a pozícióit" - mondta. Hozzátette: nem ért egyet azokkal az országokkal, akik szerinte ki akarják terjeszteni a háborút magára Oroszországra is, hogy "szétzúzzák" a nemzetet.
A világ vezetőinek részvételével zajló müncheni biztonsági konferencián elhangzott, hogy felgyorsítják a Kijevnek szánt fegyverek szállítását, és szigorúbb szankciókat vezetnek be Moszkvával szemben.
Én nem gondolom, mint egyesek, hogy Oroszország teljes legyőzésére kell törekednünk, a saját területén megtámadva
- mondta Macron a Le Journal du Dimanche című lapnak, a BBC szerint.
Ez soha nem volt Franciaország álláspontja, és soha nem is lesz a mi álláspontunk - tette hozzá.
A pénteken Münchenben tartott konferencián felszólalva Macron ragaszkodott ahhoz, hogy most nincs itt az ideje a Moszkvával folytatott párbeszédnek. De nem zárkózott el attól, hogy a végső cél a béketárgyalások legyenek.
Az elnök szerint a szövetségesek által támogatott ukrán katonai erőfeszítések az egyetlen módja annak, hogy tartós békét építsenek.
Pénteken Dmitro Kuleba külügyminiszter üdvözölte azt a döntést, hogy Moszkva nem kapott meghívást a müncheni konferenciára.
Az orosz vezetőket nem szabad meghívni az asztalhoz, amíg a terrorista állam gyilkol, amíg bombákat, rakétákat és tankokat használ érvként a nemzetközi politikában
- mondta.
Volodimir Zelenszkij elnök kizárta az azonnali tárgyalásokat orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, hangsúlyozva, hogy a felek között nincs bizalom. A BBC-nek adott interjújában a hét elején azt is elvetette, hogy területeket adjon át azért, hogy békeszerződést kössön Moszkvával.
Macront korábban egyes NATO-szövetségesek bírálták, amiért szerintük vegyes üzeneteket küldött Ukrajnával kapcsolatban. Tavaly júniusban pedig Kuleba is elítélte, amiért azt mondta, hogy létfontosságú, hogy Oroszországot ne alázzák meg az inváziója miatt. Az ukrán politikus szerint Putyinék már megalázták magukat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki