Elhalasztják a szombati Granada-Valencia mérkőzést a La Ligában a valenciai tűzvész miatt. Emellett a város másodosztályú együttese, az UD Levante sem lép pályára a hétvégén az FC Andorra ellen. A spanyol labdarúgó liga közlése szerint a hétvége összes mérkőzését gyászszünettel kezdik majd, a tűzvész áldozataira emlékezve.
Mint ismert, csütörtök este – egyelőre ismeretlen okokból – tűz ütött ki egy 138 lakásos komplexumban, mely során legalább 4-en az életüket vesztették, 15-en pedig eltűntek. A tragédia bekövetkezéséhez az erős szél, a tűzfalak hiánya, valamint a homlokzaton használt gyúlékony poliuretán műanyag is hozzájárult.
Rubén Baraja, a Valencia vezetőedzője azt mondta: ez egy nagyon nehéz pillanat a város életében. Mint mondta, ezen a napon háttérbe szorul a futball.
Vannak dolgok az életben, amelyek sokkal fontosabbak. Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik segítettek, hogy ne történjen nagyobb katasztrófa
– idézte az MTI.
A tragédia miatt Valenciában háromnapos hivatalos gyászt rendeltek el és Pedro Sánchez miniszterelnök is együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva