A japán fegyveres erőknek fontolóra kellene vennie a tetoválások engedélyezését, ezzel is vonzóbbá téve a pályát a fiataloknak; erről japán politikusok és katonavezetők vitáznak – jelentette kedden a hongkongi South China Morning Post.
Szato Maszahisza, a kormányzó Liberális Demokrata Párt tagja, a szárazföldi erők volt tisztje a törvényhozásban indítványozta: lazítsanak azon a törvényi korlátozáson, amely nem engedi a tetoválást a katonák számára. Ez ugyanis álláspontja szerint sokakat eltántorít attól, hogy katonai szolgálatot vállaljanak.
Visszautasítani jelentkezőket csak azért, mert tetoválás van rajtuk, gondot jelent az utánpótlás biztosításában
– jelentette ki Szato.
Divatos tetoválások és csökkenő népszaporulat
Utalt arra is, hogy egyes divattetoválások, kis virágok, akár a viselő saját neve nem keverendők össze az egykori jakuza tagjaira jellemző, teljes testet fedő tetoválásokkal. Ezek ugyanis még csak nem is emlékeztetnek a bűnöző csoport tagjainak a társadalomban rossz emlékeket idéző, testdekorációira.
A védelmi tárca személyi és oktatási osztályának vezetője, Macsida Kazuhito szintén úgy vélekedett, hogy a tiltás megszüntetését a kormánynak meg kell fontolnia, mert a szigetországban a születések száma meredeken zuhan, tavaly már a 800 ezret sem érte el.
Az enyhítés mellett érvelők szerint a japán önvédelmi erőknek a férfiak és nők esetében is hajlandóságot kellene mutatniuk a tetoválások engedélyezésére.
Elemzők ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy Japánban manapság nem túlságosan elterjedt a tetoválás, és nagy valószínűséggel a tiltás eltörlése sem jelentene megoldást a hadsereg személyi állományának feltöltésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban