A dél-koreai sajtó szerint Jun az elnöki palotában egy ünnepélyes ceremónia keretében fogadta a japán kormányfőt.
Jun a megbeszéléseket követően elmondta, hogy Japán és Dél-Korea magasabb szintre szeretné emelni a kétoldalú kapcsolatokat. A két vezető kifejezte a szorosabb együttműködés iránti szándékát az olyan a globális kihívások terén is, mint például Észak-Korea nukleáris programja.
Megállapodtak abban is, hogy Dél-Korea szakértőket küld tudományos elemzések elvégzésére a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa helyszínére, ahol Japán az atomerőmű radioaktív tisztított hűtővizét a Csendes-óceánba tervezi engedni, ami sokak szerint káros hatással lesz a tengeri élővilágra.
Jun alatt jelentősen javultak a két ország kapcsolatai. A dél-koreai államfő márciusban utazott Japánba, a mostani látogatás pedig ennek viszonzása.
Tokió és Szöul közeledése közös biztonsági partnerük, Washington érdekét is szolgálja, mivel az Egyesült Államok a szövetségeseivel fenntartott kapcsolatai erősítésére törekszik az ázsiai régióban, különös tekintettel Kína befolyásszerzésére, illetve Észak-Korea rakétaprogramjára.
A két távol-keleti ország viszonyára árnyékot vet a gyarmati múlt, egyebek között az egykori dél-koreai kényszermunkások ügye. Japán 1910-től 1945-ig megszállva tartotta Koreát.
A szívem megszakad, ha arra a számtalan emberre gondolok, akik borzalmas szenvedéseket és gyászt éltek meg a korszak nehéz körülményei között
– fogalmazott Kisida Fumio.
„Az együttműködés és egyeztetés Dél-Korea és Japán között nemcsak a két ország közös érdeke, de a világbéke és a fejlődés tükrében is szükséges a jelenlegi nehéz nemzetközi helyzetben” – hangsúlyozta a dél-koreai elnök.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora