Miután megszakadtak a szerződéses tárgyalások a stúdiókkal, minden esély meg van arra, hogy már ezen a héten leálljon a teljes hollywoodi filmipar, amennyiben a több mint 160 ezer televíziós és filmszínészt képviselő SAG-AFTRA szakszervezet sztrájkot hirdetve csatlakozik a május óta tiltakozó forgatókönyvírókhoz.
Megkövezik őket
Az amerikai szakszervezet országos testülete csütörtökön, magyar idő szerint 18 órakor ülésezik, és szavaz a sztrájkról. Fran Drescher, a SAG-AFTRA elnöke „sértőnek és tiszteletlennek” nevezte a stúdiók eddigi válaszait.
A vállalatok megtagadták, hogy érdemben foglalkozzanak bizonyos témákkal, mások pedig teljesen megköveztek minket. Amíg nem tárgyalnak jóhiszeműen, addig nem tudunk megegyezni
– nyilatkozta a szakszervezeti főnök.
Színészek és forgatókönyvírók nem sztrájkoltak egyszerre 1960 óta, amikor még Simone Signoret és Charlton Heston kapta a legjobb alakításért járó Oscar-díjat. A mostani kettős sztrájk gyakorlatilag leállítaná a szórakoztató üzletágat, több mint 160 ezer dolgozót állítva szembe a stúdiókkal.
Mélyen csalódottak vagyunk amiatt, hogy a SAG-AFTRA úgy döntött, hogy eláll a tárgyalásoktól. Ez a szakszervezet döntése, nem a miénk
– nyilatkozta a hollywoodi cégek nevében alkukat folytató Film- és Televíziós Producerek Szövetsége.
A színészek követelései közül egyébként sok az írók kívánságait tükrözi, beleértve a magasabb béreket, jogdíjakat és kevesebb élő meghallgatást.
Vége a 15 éves hollywoodi békének, elegük lett a forgatókönyvíróknak
A vita megtöri a 15 éve tartó hollywoodi békét a munkavállalók és nagy stúdiók között.Bővebben --->A produceri szövetség közölte, hogy a színészek szakszervezete „elutasította az ajánlatunkat a fizetésemelésre, a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulások lényegesen magasabb felső határaira, a meghallgatásra vonatkozó védelemre, a sorozatopciók lerövidítésére, illetve a színészek digitális hasonmását védő mesterségesintelligencia-javaslatra." – számolt be róla a The New York Times.
Újjáéledő munkásmozgalom
A színészek utoljára 1980-ban rendeztek nagyszabású tiltakozást, akkor a tisztázatlan, kialakuló otthoni videókölcsönzés és értékesítés hatásai miatt. Legújabb akciójuk egy újjáéledő munkásmozgalom része, különösen Kaliforniában, ahol az elmúlt hónapokban a szállodai dolgozók, az iskolabusz-sofőrök, a tanárok és a kávézók dolgozói is beszüntették már ideiglenesen a munkát.
Az előzményekhez tartozik, hogy egy hónapja több mint ezer színész, köztük olyan sztárok, mint Meryl Streep, John Leguizamo, Jennifer Lawrence, Constance Wu és Ben Stiller is aláírta a sztrájkkal fenyegető tiltakozó levelet. Így az A-listás sztárok is csatlakozhatnak majd a többi munkát beszüntetőhöz.
A kettős sztrájk óriási csapás lenne a kaliforniai szórakoztatóipar számára, amelyet az elmúlt években amúgy is megrázott a világjárvány és az elsöprő technológiai változások. A hollywoodi stúdiók vezetése rémülten érzékeli, hogy a részvényárfolyamaik zuhannak, a haszonkulcsaik zsugorodnak, mivel a kábel- és hálózati televíziók nézettsége, valamint a pénztárak hozama összeomlott a streaming szórakoztatás robbanásszerű növekedése miatt.
Százéves az ikonikus felirat, amit egy rocksztár és egy Playboy-cézár mentett meg
Micsoda centenárium! A Hollywoodland felirat 1923 július 13-án jelent meg a Los Angelestől északra fekvő Mount Lee csúcsán. Ma már csak messziről lehet csodálni, kerítés és biztonsági berendezés őrzi. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)