Egy manhattani raktárépület volt a helyszíne az Egyesült Államok eddigi legnagyobb értékű hamisított áru lefoglalásának. Két férfit tartóztattak le az akcióban, amelynek során dobozokban és zsúfolt polcokon 1,03 milliárd dollár értékű hamis kézitáskákat, cipőket, ruhákat és egyéb kiegészítőket tároltak – közölte a New York déli körzetének amerikai ügyészi hivatala.
Mintegy 219 ezer hamisított tárgyat találtak meg a Nemzetbiztonsági Nyomozóiroda és a New York-i rendőrség által folytatott közös nyomozás során. A 38 éves Adama Sow és a 48 éves Abdulai Jalloh januártól októberig működtették a feketepiaci műveletet a tároló létesítményből – írja a New York Post.
A vádlottak egy manhattani raktárépületet használtak a hatalmas mennyiségű hamisított dizájneráru elosztóközpontjaként. Az amerikai ügyészség által közzétett fotókon a raktárhelyek zsúfolásig megteltek több ezer, minden színű és kivitelű hamisított csúcskategóriás kézitáskával. Az egyik szobában néhány ruha a csövekről lógott le.
A hamisított áruk kereskedelme minden, csak nem áldozat nélküli bűncselekmény, mert kárt okoz a törvényes vállalkozásoknak, a kormánynak és a fogyasztóknak is
– mutatott rá Edward Caban, a New York-i rendőrség parancsnoka. A két gyanúsított ellen hamisított áruk kereskedelme miatt emeltek vádat. Ha elítélik őket, akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba