Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok egyebek mellett azt követelik, hogy humanitárius segélyt szállító teherautók léphessenek be a Gázai övezet északi részébe, és tartsák tiszteletben a túszokért cserébe szabadlábra helyezendő palesztin foglyok „kiválasztásának kritériumait” – áll a szervezet közleményében.
A Hamász szóvivője szerint összesen 340 segélyszállító teherautó lépett be a Gázai övezetbe péntek óta, ebből hatvanöt jutott el az övezet északi részébe, azaz kevesebb, mint a fele annak, amiben Izraellel megállapodtak.
Izraeli vezetők arról tájékoztatták az AFP francia hírügynökséget, hogy a túszokat még nem adták át a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (CICR), amelynek át kell őket adnia Izraelnek.
Joav Galant izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetbe tett szombati utazásakor kijelentette: az izraeli katonák mindaddig nem hagyják el a palesztin területet, amíg az iszlamisták által fogva tartott valamennyi túsz ki nem szabadul. A hadsereg továbbra is nyomást gyakorol a Hamászra, minden további tárgyalást „tűz alatt” folytatnak.
Véget érhet a tűzszünet is
Az izraeli televízió 13. csatornája biztonsági illetékesekre hivatkozva közölte, hogy az izraeli hadsereg kész felújítani a katonai műveleteket a Gázai övezetben, ha a Hamász helyi idő szerint éjfélig (közép-európai idő szerint 23 óráig) nem adja át a túszok második csoportját.
Katar bejelentette, hogy tárgyalást folytat Izraellel és a Hamásszal. Egyiptom is közölte, hogy megkísérel közbenjárni a túszok elengedésének késlekedésével kapcsolatban.
Pénteken, az iszlamista palesztin szervezet és Izraeli között háború fegyverszünetének első napján huszonnégy túsz, közöttük tizenhárom izraeli szabadult ki harminckilenc Izrael által bebörtönzött palesztin szabadlábra helyezéséért cserébe.
Szijjártó Péterék folyamatosan egyeztetnek a magyar túszokról
A külügy információval viszont csak akkor tud szolgálni a túszokról, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Nem gondolná hol húzták fel az EU legnagyobb akkus tárolóját

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Rettegésben a németek: még csak most jönnek a tömeges elbocsátások

Ne csodálkozzon, ha Görögországban egy drón is belenéz majd a számlájába

A „lugging” jelenség az autósok pénztárcájának legnagyobb ellensége

Vérfagyasztó támadás érte Kijevet

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Halálra cigizik magukat a magyarok, de van némi remény
